Ez nagyon érdekes “beszámolónak” fog bizonyulni! Azt szeretném kifejteni, hogy jött megint ez a meglehetősen érdekes elmélet miszerint az összes művész aki ugyan olyan vagy hasonló módon ábrázolja az Amnesia Justine verziójában megalkotott kérők, előkínzott változatait, egy “bizonyos” személytől lopták az ötletet. Oh, persze jól tudjuk kiről van szó az egójával, mert “nyilvántartott" művész hmm.. Ebbe nem folynék most bele. Azt azért megjegyzem, ez mind, szimpla logika kérdése. Menjünk csak arra a tényre, hogy (valószínűleg nem csupán Franciaországban) a felsőbb osztálybeli férfiak nagy részének hosszú haja volt. Tessék, helyben is vagyunk.
Vegyük Alois-t, segítségünkre van az interneten bárki által fellelhető forrás, innen könnyedén következtethetünk mindhárom férfi jellemére. Megtudjuk, hogy Alois sportoló, valamint, hogy szerény, ebből le is jön, hogy bár szerelem terén őrült, hangját hallva kitalálhatjuk, hogy vagy a legfiatalabb vagy a másik két kérő közt van kórban. Felsőbb osztálybeli, húszas évei közepén járhat, karaktere szinte kiált a szőke hajért ami rögtön fiatal külsőt kölcsönöz neki. Feltételezhetjük, hogy jóképű fiatalemberről van szó, hisz más különben Justine szóba sem állna vele, akkor sem ha sem így, sem úgy nem fogja viszont szeretni. Nos tehát, bolondítsuk meg kék szemekkel ami ártatlanságot tükröz valamint tiszta szerelmet, hogy különlegesebbé tegyük, legyenek hullámos fürtjei. Kaptunk is egy teljesen jóképű sportolót, akinek a személyisége ha más nem a játék leírásból adott. Teljesen világos, nemde?
Lépjünk Malo-hoz., mint arisztokrata és művészetében az egyik legtehetségesebb, zenészek közt akkor a legfiatalabb, egyértelmű, hogy beképzelt és lenézi az embereket. Tessék kérem, kész is a karakter. Szüleiről nem tudunk ugyan semmit, ez nem fontos, de az biztos, hogy jól nevelték, mindent megkapott így jelleme annyira eltorzult, hogy nyugodtan állíthatjuk, hogy elkényeztetett kölyök lett. Kölyök? Miért is? Mert több mint valószínű, hogy Malo de Vigny Justine legfiatalabb udvarlója. Megtudjuk azt is, hogy jól bírja az erős italokat, tehát stresszes élete van mint minden hírességnek. Hajtja a nőket, mert megteheti. Zenét illetve maximalista, ezért is őrül bele lassan a bukásba. Ki ne bolondulna meg mikor leszerepel olyan dologban ami számára az életet jelenti? A játékból derül csak ki, hogy Justine elzárva tartotta őket, emellett Malo lassacskán a saját húsát kényszerült fogyasztani ami még mélyebbre sodorta az őrületbe. Ha már az elmeállapotáról tettünk említést, a vörös mint hajszín meglehetősen jól szimbolizálja a fiatal zenész instabil elmeállapotát valamint lelki folyamatának eltorzulását. Mi illik a vörös hajhoz? Természetesen a fű vagy méregzöld szem, ez talán jól jelképezi az zöld abszint színét is.Hát nem lenyűgöző Végül spékeljük meg azzal, hogy elfoglalt zenész, nincs igazán ideje hajvágásra, valamint ezzel még inkább kitűnik az arisztokraták köréből is.
Jöhet tehát végül Basile. Ne feledjük el, hogy alsóbb osztálybeli férfiról beszélünk, teljesen magától adódik, hogy rövid a haja. Nem rí ki a tömegből, tehát vagy fekete vagy barna. Húsza évei legvégén, feltételezzük, hogy 27 körüli. Kis borosta esetleg, mert férfiasabb és nem kisfiúnak akar kinézni, esetleg egy kis szakáll de nem sok. Lehet barna szeme, mert tökéletesen illene hozzá. Marcona, tagbaszakadt ember, hisz asztalos, jó erőben van. Munkáját illetően könnyedén magunk elé képzelhetünk egy magas, nagydarab férfit. Szintén a játékról leírtak alapján tiszta sor, hogy könnyen ki lehet hozni a sodrából. Nem túl bőbeszédű, de nyílt. Ezen nincs is túl sok minden töprengeni való. Így tehát meg is kaptuk a legidősebb férfi jellemét, amit némi logikus gondolkodással, (lopás nélkül ahogy egyesek állítják) magunk is ki tudtunk találni. Ugye mennyire ésszerű?
|